Miért nincs igazi felvételi a Budapest School-ban?

-Halácsy Péter írása

Hosszútávon nem az számít, hogy miben vagy jó, az számít, hogy mire vagy elszánt.

 talán így tudom összefoglalni, hogy mit tanultam az elmúlt években pszichológiai kutatások eredményeinek szintetizálásából. Nagyjából ezt hívjuk fejlődésközpontú szemléletnek, azaz #growth mindset-nek.

Mindenki fejlesztheti a képességeit. Én például eleinte borzalmas előadásokat tartottam, de idővel, és főleg gyakorlással, jobb előadóvá váltam. Sokan azt gondolják, hogy ez a “természetes” tehetség. Hát nem. Malcom Gadwell népszerűsítette azt a több évtizede fejlődő gondolatot, hogy minden “tehetséges” ember mögött 10 000 óra kemény munka áll. A Beatles, mielőtt sikeres beat banda lett, majdnem 10 000 órát haknizott berlini lokálokban amerikai katonáknak. Egyszerűen megtanultak zenélni.

Mennyit számít a környezet?

Például én sem születtem vállalkozónak. Először szüleimen láttam, hogy az aktív tenni akarás, a pragmatikus gondolkodás, az elszántság, a fókuszálás, a problámamegoldás és az enyhén elszállt hozzáállás - hogy “ezt is meg tudjuk csinálni” - működik. Mi több, élvezetes. Ez az alapélmény keveredett sok külső hatással. Később volt szerencsém a szilícium völgyet is közelről megismerni, jó könyveket olvastam, és a tanultakat megfelelően pozítiv, elfogadó környezetben gyakoroltam. Hibázgattam, és fejlődtem. Mára már szinte csak olyan környezetben találom magam, ahol sokan vallják: ha keményen dolgozunk, akkor akár elsőre örültségnek tűnő kihívásokkal is szembenézhetünk.

Itt egy manapság nagyon fontos, sokszor említett példa: a kreativitás. A XXI. századi képességek egyike, ami sok embernél okozott inkább frusztrációt, mint örömérzést a múltban. Hányszor hallottam már: “Á, én nem vagyok kreatív!”. Én is lemondtam a rajzolásról, éneklésről, a táncról 20-as éveimre. “Én nem vagyok jó ezekben” - gondoltam. Mára már tudom, hogy tévedtem, hiszen a rajzolás, éneklés és a kreativitás is mindenkinél fejleszthető, fejlesztendő. Sőt, mi a Budapest Schoolban azt gondoljuk, hogy minden képesség és kompetencia fejleszthető, csak nem biztos, hogy mindent érdemes.  

Nézzük is meg a kreativitást, amit a mai közoktatás szinte teljesen kihagy a fejlesztésből! Először is a kreativitás nekem nem azt jelenti, hogy mennyire szép és cuki cicát rajzolgat a gyerek, hanem hogy képes-e egy adott problémára valaki frappáns, kicsit néha meglepő megoldást találni. Steve Jobs azt mondta az Apple dolgozóinak: “maximum egy gombot akarok látni az iPhone-on!”. Erre nem az történik, hogy behívnak egy Zsenit (nagy Zsével), aki megmondja a tutit. Hanem összejön pár ember, a dizájnerek, akik azt tanulták, hogyan kell a nézőpontjaikat többször változtatva diverz gondolatokat alkotni, és ezekből kiválasztani egyet. Alap beállítottságuk, hogy meg tudnak oldani nehéz problémákat, mert ezt gyakorolták. Ebből a szempontból iPhone gombot tervezni nem más, mint csoportban egy nehéz fejtörőt megoldani közösen.

Visszatérve az oktatásra, mára már széles körben elfogadott, hogy a környezetnek nagyobb a hatása a kreativitásra, mint ez egyéni adottságoknak, képességeknek. Ez mit jelent a Budapest School felvételi kapcsán? Azt, hogy nekünk, iskolacsinálóknak egy kreatív klímát, környezetet kell inkább létrehoznunk, ahol mindenki kibontakozhat, és nem pusztán összeválogatni a kreatív személyiségeket.

Megtanulhatunk repülni?

Ez azt jelentené, hogy mindenki mindent meg tud tanulni? Valószínűleg nem 100%-ban. Vagy nem úgy, ahogy ma elképzeljük.

Én példuál 10 000 óra után sem fogok tudni repülni, mert nincs meg hozzá néhány testi adottságom, például nincsenek szárnyaim. De ki tudok találni más módokat is arra, hogy eljussak A pontból B pontba, vagy a levegőben legyek.

Csak kedvesen meg kell kérdezzem magamtól: mit is akarok elérni? Miért akarok repülni? Hogyan lehetne máshogy jó? Absztrakciós szinten tudok váltani, és megnézni, hogy a cél, amit el akarok érni, az nem egy eszköz-e egy másik célhoz. Valószínűleg tudok találni egy számomra könnyebben megoldható problémát, ami ugyanolyan boldoggá és sikeressé tesz.

Ezzel szemben ha rögzült gondolkodásom, ún. ‘fixed mindset’-em van, akkor lezárom a repülés lehetőségét, hiszen azt úgysem tudom, és itt megállok. Ráadásul, ha nem gondolom magam kreatívnak, akkor nem is kezdek el azon gondolkozni, hogy valójában mi is a probléma, és milyen más megoldásokat találhatok.

Amikor growth mindsetről vagy a Budapest School alapértékeiről beszélek embereknek, akkor mindig az a frappáns visszavágás szokott érkezni: “nem lehet mindenki jó mindenben!” És ez igaz is. De számomra irreleváns, mert nem is akar mindenki jó lenni mindenben. Lehet, hogy én már nem fogok tudni úgy úszni mint Hosszú Katinka, de igazából akarok én úgy úszni? Vagy csak azért beszélgetünk erről, hogy kidumáljuk magunkat, és megmagyarázzuk, hogy miért nem megyünk el az uszodába.

Ezzel szemben egy kreatív, fejlődésközpontú gondolkodással bíró ember mindig el tud érni célokat. Folyamatosan fejlődik, újra és újra írja a céljait. A fejlődésre fókuszál, a célokat képes eszköznek tekinteni, és az eszközöket céloknak. Magához méri önmagát, mert fejlődése önmagához viszonyítva értelmezhető.

Személyre szabott tanulás

Ha mindenki tud valamiben fejlődni, mindenkiben meg tudjuk találni az értékelhetőt, akkor nekünk, tanároknak, felnőtteknek, rendszeralkotóknak az a dolgunk, hogy mindenkinek biztosítsunk egyénre szabott kihívásokat, gyakorlatokat és kellően motiváló környezetet. Régóta tudjuk, hogy egy személyi edző, egy magántanár sokkal jobb, mint az átlagos képességekre optimalizált jelenlegi közoktatás.

Ez az igazi gyerekközpontú, személyközpontú oktatás. Ahol mindig arra figyelünk oda, hogy az  adott tanuló miben akar fejlődni, és őt miben tudjuk segíteni. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekem tudja, hogy a következő 6 hónapban mit akar elérni, mint hogy egy nemzeti szabvány mit mond arról, hogy mit kéne elérnie. Számomra, mint az őt segítő fejlesztőnek, az a legfontosabb, hogy ő most mit tud, és mit akar elérni és hogy ebben hogyan tudom segíteni.

A Budapest Schoolban ugyanennyire fontos, hogy az egyéni fejlődést közösségben valósítjuk meg. A kreatív, fejlődés fókuszú klímát a közösség hozza létre. Ezért oda kell figyelnünk a közösségre. Mindannyiunknak.

Csapatban fejlődni

Ami nagyon izgalmas napjainkban az az, hogy ezt a közösségi egyénközpontú fejlesztést el lehet érni. Ebben segít a a digitális oktatás, illetve mindaz, amit a diverz, kevert csoportok működéséről és fontosságáról megtudtunk az elmúlt pár évtizedben.

Egyik legfontosabb dolog a digitalizáció.

A digitális oktatás lehetővé teszi, hogy mindenki a maga tempójában dolgozzon fel egy-egy gyakorlatot, előadást. Otthon megnézed a youtube videót, az iskola pedig arra van, hogy megbeszéld mit tanultál, és új kihívásokat találjatok ki. Ha egy területen te kevésbé vagy jártas, akkor azzal több időt töltesz. Ha valamit meg már nagyon tudsz, egyszerűen kihagyod.

A kétszáz éve tervezett analóg oktatási rendszer a szinkronitásra alapul: mindenkinek ugyanakkor, és ugyanannyit magyarázunk, függetlenül attól, hogy ő hol tart, vagy mi érdekli. A digitális világ pedig nem így működik. A "leadott" anyagot kiváltja a befogadó által kiválaszott és felvett információ.

A kevert csoport előnye pedig, hogy mindig van, aki közelebb és távolabb van hozzád egy-egy képesség, kompetencia terén. Tehát több embertől tudsz tanulni. Ezért működik sokszor jól az együtt-tanulás. Kutatások is bizonyítják, hogy a tanulók jobban szeretnek, és hatékonyabban is tudnak más, hozzájuk sok szempontból közelebb lévő társaiktól tanulni, mint a tanároktól. A tanár egyik régi szerepe, hogy ő legyen a legokosabb a teremben, mára már háttérbe szorul. A tanár inkább a kreatív és növekedésfókuszú klímáért felel.

A kevert csoport hátránya megmutatkozhat akkor, amikor nagyon nagy különbségek alakulnak ki: ha én szeretnék többet tanulni a programozásról (mert lenne még mit), akkor egy ideig jópofa a kezdőknek elmagyarázni az alapokat, és ettől az én alapjaim is erősödnének. De ahhoz, hogy fejlődjek, jó, ha olyan környezetben is vagyok néha, ahol vannak nálam picit jobbak. Igazából az a legjobb, ha a csapat együtt tud fejlődni, és az eltérő képességű emberek együtt húzzák, tolják magukat és egymást.

Ez nagyon fontos. Egy csapat kiegyensúlyozása a kulcs annak sikeréhez. Ezért olyan fontos, hogy az emberek megtanuljanak egymásra odafigyelni, és kiegyensúlyozni a környezetüket. A “felvételi” időszakban még nem tudjuk kiegyensúlyozni a csapatot, mert nem tudjuk, hogy mi érdekli őket és hogyan alakul a dinamika.

Egy kritikus olvasó most azt kérdezheti: szóval mi összeteszünk egy csoportnyi embert, aztán hagyjuk őket “dinamikázni”. Erre a válasz: igen. Nagyon sok segítséggel. Így tanulják meg a szociális és érzelmi képességeket, amiről olyan sokat beszélünk.

Na de mi is van a felvételivel?

Ez egy kicsit hosszú bevezető volt ahhoz, hogy miért nincs felvételi a Budapest School-ban. Az a célunk, hogy 2040-re felnőjön egy boldog és összetett problémákat megoldani képes generáció. Hiszünk a diverz csapatok erejében és fontosságában, és tudjuk, hogy mindenki jövőjét jobban meghatározza a gondolkodásmódja és ambíciója, mint az aktuális tudása, helyzete. Annyira nyújtunk személyreszabott tanulási élményt, amennyire csak tudunk, egy kollaboratív, kooperatív környezetben.

Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek helye lehet az iskolai rendszerünkben. Így vagy úgy, de mindenki számára létrehozható egy olyan környezet, amiben tud fejlődni és még élvezi is. Ennek kialakítása a mi feladatunk. Ha tényleg hiszünk a gyerekközpontú, egyéni fejlődési utat bejáró gyerekeket támogató iskolában, akkor nincs semmi értelme válogatni.

Mi a saját gyerekeink oktatásán túl szeretnénk hatni a teljes közoktatási rendszerre, és megmutatni, hogy ma sokkal egyszerűbb iskolaszervezési módszerekkel lehet jobb eredményt elérni. Ezért sem szeretnénk válogatni a gyerekek között. A 2040-re felnövő generációt sem lehet válogatni, maximum most segíteni őket abban, hogy később boldogak lehessenek.

Egy dolog szab határt annak, hogy bárkit felvegyünk. És ez az, hogy az iskoláink kiadásait a szülők pénzének kell állnia. Nem akarunk állami normatívát felhasználni, mert nem akarunk megfelelni az állam által jelenleg előírt követelményeknek. Jelenleg átlag 100e forintot kell a szülőknek fizetniük a számításaink szerint. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez átlag. Ha vannak, akik többet fizetnek, akkor tudunk fogadni olyan embereket, akik kevesebbet.

És vannak azok az esetek, amikor később kiderül, hogy valahogy nem tudunk együtt dolgozni. Nem titkoljuk, hogy az első évben 3 gyerek a 32-ből más iskolában folytatta a fejlődést. Ott és akkor, nekik nem tudtuk biztosítani azt a klímát és környezetet, amiben jól tudtak volna fejlődni.

Szóval az iskolánkban nincs felvételi vizsga. Ha akarsz, és tudsz jönni, akkor felveszünk. Ha többen jelentkeznek, mint ahány hely van, akkor véletlenszerűen választunk. A döntés a szülőké. Azért jelentkezel, mert ismered és kedveled a rendszerünket.