Ó és újbudán duplázódunk

Kezdetek óta mikroiskolák hálózataként képzeljük el a Budapest Schoolt, mert egyrészt szeretnénk, ha az iskolahálózatunk gyorsan tudna bővülni (anélkül, hogy mindig egy épülettel kéne bajlódnunk), és persze gyerekkel reggel sokat utazni se szeretünk. Ezért kezdtük 2015 szeptemberében két lakással, a XI. és V. kerületben. Aztán egy év múlva a XIII. kerületi Pozsonyi úti csoportok csatlakoztak és a Móricz Zsigmond körtéren is felbukkant egy lakásnyi Budapest School csoport. A könnyű bővíthetőséget már bizonyítottuk 4 eddigi helyszínünkkel és 90 családdal.

Ebben az évben nagy örömmel és izgalommal bővülünk. Persze, a XIII. után most a XI. kerületen a sor, ott nyílik majd jobban iskolaszerű hely. De ez már nem is annyira nagy hír. A nagy hír, hogy ebben az évben teljesen új helyszínen, a III. kerületben, Csillaghegyen fogunk vagy 50 gyereknyi csoportokkal bővülni. Így fog a Budapest School ebben az évben is duplázódni. Remélem a Graphisoft Parkban dolgozók, az Észak-Budán lakók, az ürömiek, szentendreiek mind felkapták a fejüket.

Molnár Attila, a Bátor Tábor volt igazgatója, és Zsuzsa az új óbudai Budapest School alapító szülői.

Molnár Attila, a Bátor Tábor volt igazgatója, és Zsuzsa az új óbudai Budapest School alapító szülői.

A legnagyobb öröm számunkra, hogy Csillaghegyért egy igazán izgalmas ember lesz felelős a csapatban. Molnár Attiláról már évek óta hallok a “társaságban”. Híres arról, hogy milyen szisztematikusan és fenntartható módon vezette öt évig az ország egyik legnagyobb civil szervezetét, a méltán híres Bátor Tábor Alapítványt. Korábban globális nagyvállalatoknál volt felsővezető, ma egy magyar egészségügyi nagyvállalat vezetőségében dolgozik. Civil és üzleti tapasztalat egyben. Több ilyen ember kéne az oktatásba, nem?

Egy éve találkoztunk, és rögtön elkezdtünk az oktatásról beszélni. Azonnal egyetértettünk, hogy a mai közoktatás nem kompatibilis a gyermekeink előtt álló kihívásokkal. Aztán lassan kiderült, ha két gyermekének olyan helyet szeretne létrehozni, ahová ők is szívesen járnak, akkor legjobb, ha partnerekké válunk. Attila sokszor mondta, hogy frusztrált és túlhajszolt gyerekek helyett kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket szeretne felnevelni, akiknek élmény a tanulás. Hát erre a Budapest School való. Budapest III. kerületében, Csillaghegyen, a Római part közvetlen közelében álmodtak meg feleségével, Zsuzsával egy iskolát és óvodát, ami 2017. szeptemberében indul.

Attilával egy újabb “jé-ő-is-az-oktatással-foglalkozik” ember csatlakozik a Budapest Schoolhoz. Fontosnak tartjuk, hogy az iskolák köré épült fizikai és szellemi falakat lebontsuk. Az iskoláknak nem kéne nagyon másképp kinéznie, és működnie, mint egy modern cégnek. A SpaceX mérnökei is csak most tanulják, hogyan kell rakétát küldeni a Marsra, de nem várjuk el tőlük, hogy 200 éve tervezett és toldozott rendszerben dolgozzanak. Iskolákban büntetjük a puskázást és sugást, pedig a SpaceX mérnökei biztos sokat használják a Google-t és beszélgetnek egymással, mielőtt egy feladatot megoldanak.

Hol lesz a hely?

Csillaghegyen, a Dunához közel. Éppen tárgyalunk egy épület tulajdonosával a bérlésről. Pár napon belül aláírunk, remélhetőleg. Mivel nem akarjuk a tárgyalásokat blogbejegyzéssel befolyásolni,  ezért a pontos cím hadd maradjon még homályban. Ha ez a hely nem jön össze, akkor kezdődik a Budapest School-féle kreativitás: 4 helyszínünkből 3-t egy hónappal szeptember előtt találtunk. Nem ez a célunk, csak jelezni szeretném: Csillaghegyen van jó sok üres ingatlan, ha van akarat, akkor találunk helyet. Végül is egy kempingben épült konténerház is jó lehet.

Hogy áll a jelentkezés?

A Budapest Schoolban épp folyik az ismerkedési folyamat (mert mi még a felvételit sem hívjuk felvételinek). Mivel az új csillaghegyi helyről még nem beszéltünk eddig, ezért most erre a helyszínre újranyitjuk a regisztrációt. Ha érdekel ez a helyszín, és ’17 szeptembertől 3-8 éves gyerekkel csatlakoznál, és még nem jelentkeztél, akkor regisztrálj most.